2018

- A tavaszi félév hivatalos programsorozatát január 20-án a Kelemen Ryu Szeminárium nyitotta meg, melyen több mint 50 fő vett részt. A szeminárium első felét shihan Seres Károly tartotta, a második felében soke Kelemen István, alapító mesterünk oktatott a támadási szituációk jellemzőiről és felismerhetőségéről a támadó közeledéséből és testtartásából. Tanultunk az azonnali reagálás fontosságáról egy meglepetésszerű támadás esetében, a nagyon gyors döntéshozatalról és annak várható következményeiről egy utcai szituációban. Szó volt az adrenalin sokkról és leblokkolásról. Mindezeket gyakorlatban is volt lehetőségünk tesztelni 1 és 2 támadós szituációkban.

- Január 27-én a Nemzeti Sportcsarnokban került megrendezésre a Harcművészeti és Önvédelmi Bemutatkozó Nap, ahol az érdeklődők szemináriumi edzéseken vehettek részt, karate küzdelmeket és harcművészeti bemutatókat tekinthettek meg.A rendezvényen a Kelemen Ryu Ju Jitsu csapata is tatamira lépett, és egy bemutató keretében ismertettük meg stílusunkkal a közönséget.

- Február 24-én tartottuk az ez évi instruktori táborunkat Agárdon, a Velencei-tó partján. Rendhagyó instruktori tábor volt, mert először fordult elő, hogy "mezei" ju jitsukák is részt vehettek rajta. Sőt az instruktori értekezleten, megbeszélésen is. A rendezvényt arra is felhasználtuk, hogy teszteljük a nyári tábor helyszínét. 

- Március 24-én övanyag szemináriumot tartottunk shihan Kovács Attilával a megújult Sityu-Team Dojoban.

- Erdei Zsolt, profi ökölvívó világbajnok riportot készített alapító mesterünkkel, soke Kelemen Istvánnal, a CHI - A belső erő című magazinban, amely 2018. március 28-án került adásba, az M4 műsorán. A Kelemen Ryu Ju Jitsu és a TEK Fight megalakulásáról és jellemzőiről tudhatnak meg többet a nézők.

- 2018. május 5-én került sor az idei első országos övvizsgára. Helyszíne a Sityu-Team dojo volt, ahol fél 10-től kezdődően 3 vizsgabizottság előtt zajlottak a megmérettetések. Kovács Attila, Ónodi István és Seres Károly vizsgáztató instruktorok előtt mutatták be a jitsukák a tudásukat. 13 sikeres vizsgával zártuk az eseményt. Két jelentkezőnek meg kell ismételnie a vizsgát novemberben.

- 2018. július 23-28 között tartottuk Nemzetközi Edzőtáborunkat. Az első nap a beérkezés és a danvizsgák napja volt. 1. danra Daru Zoltán és Staudt György, 2. danra Márton Zoltán és Márton András vizsgáztak sikeresen. Keddtől péntek délig voltak edzések, és a szokásnak megfelelően a Szövetség magas fokozatú oktatói mellett tartottak tréninget a vendégeink is: Ronen Eliyahu Izraelből, Kari Lehtonnen Finnországból ju jitsut, míg Karacs Attila és Majoros Ármin Mózes kick box-ot oktatott. Kovács Attila shihan hanbo tréninget tartott a tóparton. Sensei Csicsmann Gábor, Füvesi Sándor, Ónodi István, Seres Károly, Plébán Kristóf, Suhajda Éva, Fekete Sándor az oktatásaikat használva mutatták meg, hogy a Szövetségünk értékalapú útja nem változott az évek során. Köszöntöttük Lóki Sándor mesterünket, aki nem fiatalember létére Japánban egyedüli magyarként állt fel a negyedik kyokushin karate dan fokozatának megszerzéséért a küzdőtérre. A zárónapon rendeztük meg a sárkányhajó versenyünket, este pedig sor került a szokásos bankettre és karaokee versenyre.

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere soke Kelemen Istvánnak kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából díszkard emléktárgyat adományozott.

- 2018. október 27-én Syllabus Szemináriumot tartottunk shihan Kovács Attila vezetésével, a „Sityu-Team” edzőtermében. A foglalkozás most nem szünetekkel hanem egyben megtartva 10 órától 14 óráig tartott. Normál edzés keretein belül vizsgafelkészítés jelleggel a syllabus teljes övanyagát érintettük. A terem lehetőségeit maximálisan kihasználva, a szeminárium szép létszámmal, 43 fő részvételével zajlott le.

- 2018. november 2-4. között őszi edzőtábort szervezett a HOKUTORYU Finn Ju Jtsu Szövetség Pajulahtiban, a szervezet második emberének, Hanshi Risto Vantar 8.danos mesternek a 60-ik születésnapja tiszteletéből, mintegy 150 fő finn, észt, orosz, norvég és magyar jitsuka részvételével. A Szövetséget Shihan Kovács Attila képviselte.

- 2018. november 17-én került megtartásra a TEK Budo- és Küzdősport Gála a BOK-csarnokban. A gálaműsor keretein belül tartott bemutatót immáron 6. alkalommal a Magyar Ju Jitsu Szövetség is. A bemutatót követően Soke Kelemen István kiemelkedő munkájukért danfokozati előléptetést adott Kovács Attilának és Ónodi Istvánnak. Shihan Kovács Attila így ettől a naptól 8. danos, shihan Ónodi István 6. danos mesterek. Mindezek mellett Hajdu János Vezérőrnagy és a TEK Főigazgatója főigazgatói dicséretben részesítette a mestereket a Terrorelhárítási Központban végzett sokéves áldozatkész és elhivatott munkájukért.

- 2018. november 24-én, a Sityu-Team dojoban tartottuk őszi övvizsgánkat, melyre ezúttal 6 fő jelentkezett. A vizsgázók Szentendréről, Kecskemétről, Debrecenből és Budapestről érkeztek, hogy számot adjanak tudásukról. 5 fő sikeres vizsgát tett, egy főnek a vizsga megismétlését javasolta a dankollégium.

Keresés