Beszámoló a 2023-as Téli Táborról

2023.02.10-12-ig tartottuk idén téli edzőtáborunkat, amelyre mindenki nagy örömére rekord számú jelentkezés történt.

A tábor már évek óta minden jitsuka számára nyitott, azaz nem csak instruktoraink számára szól, és évről évre egyre nagyobb az érdeklődés iránta, olyannyira, hogy most a szálloda kapacitása azt is lehetővé tette, hogy hozzátartozók is eljöhessenek. Mindösszesen 265 fő vett részt a hétvégén, amelyből 230 aktív jitsuka koptatta a tatamit másfél napon keresztül. A tábor helyszínéül a 4 csillagos Hotel Eger & Park szolgált, amely nem volt ismeretlen helyszín számunkra, hiszen 2015-ben és 2016-ban is itt tartottuk nyári edzőtáborunkat.

A tábor péntek délután kezdődött, soke Kelemen István 10. dan alapító mesterünk tábornyitó köszöntője után két órás edzésen vettünk részt. Szombat délelőtt 9-12 óráig fél órás váltásokban oktattak Szövetségünk mesterei, változatos területek érintésével. Pusztakezes és eszközös technikák váltották egymást, minden mester valamilyen más fontos aspektusra helyezve a hangsúlyt, de minden esetben a működőképes, hatékony végrehajtást szem előtt tartva.

A délutáni 2 órás edzés során shihan Kovács Attila 8. dan vezetésével a syllabus késes technikáit gyakoroltuk és pontosítottuk. Mivel ez egy közös, csoportbontás nélküli edzés volt, ezért a Technikai Igazgató mellett Szövetségünk legmagasabb fokozatú mesterei is körbe jártak. Shihan Kluka József 6. dan, shihan Seres Károly 6. dan, shihan Ónodi István 6. dan, shihan Csicsmann Gábor 6. dan és shihan Füvesi Sándor 6. dan segítették, hogy mindenki megfelelő módon elsajátíthassa a bemutatott technikákat, és biztosították a megfelelő gyakorlást és a kérdezés lehetőségét.

A táborban a Kelemen Ryu Ju Jitsu gyakorlásán felül a wellness részlegben töltődhettünk fel a különféle gőzök, szaunák és medencék jótékony hatásait és közben baráti beszélgetéseket élvezve. Az energiák pótlásáról a hotel konyhája kitűnő módon gondoskodott, ugyanis mindhárom étkezésre bőséges, változatos és különleges fogásokat kóstolhattunk.

Esténként a Hotel közösségi tereiben építettük tovább kis közösségünket, beszélgettünk a rég nem látott ismerősökkel és erősítettük kötelékeinket.

Hamarosan találkozunk Szövetségünk következő eseményein is és folytatjuk ezt a lendületesen megkezdett évet!

OSU

 

Március 25. Syllabus Szeminárium
Május 13. Országos Vizsga
Július 24-29. Nyári Edzőtábor, Beach Szálló Révfülöp

 

Köszönjük a szponzortámogatást a 4iG Nyrt.-nek, a hazai informatikai piac egyik meghatározó vállalatcsoportjának. www.4ig.hu

A képeket köszönjük shihan Füvesi Sándornak és Gaál Kis Zoltánnak!

 ND75099 D

 

 ND75105 D

 

 ND75146 D

 

 ND75130 D

 

  ND75117 D

 

 ND75125 D

 

 ND75166 D

 

 ND75169 D

 
 ND75193 D
 
 ND75184 D
 
 ND75215 D
 
 ND75207 D
 
 3PR0086 1
 fotó: Gaál Kis Zoltán
 
 3PR0046 1
fotó: Gaál Kis Zoltán

Keresés