Összefoglaló a 2022-es Nyári Edzőtáborról

2022. évi edzőtáborunk július 25-30. között került megrendezésre immáron ötödik éve a Velencei-tó partján, a VVSI Sport Hotelben.

Táborunkban kimagasló létszámmal vettek részt az edzeni és feltöltődni vágyó jitsukák, 160 főt számláltunk a tatamin.

Már szokásunknak mondhatjuk, hogy a hetet hétfő reggel danvizsgákkal kezdtük. Idén ketten mérettették meg magukat, akik közül sensei Márton András sikeres 3. danos vizsgát tett.

A szobák elfoglalása és ebéd után hétfő délután tartottuk a tábornyitó edzésünket soke Kelemen István 10. dan vezetésével. Vacsora előtt még egy dankollégiumi megbeszélést tartottunk, ez után szabad program következett. 

 

A következő napok már a szokásos menetrendben zajlottak. Délelőtt 3x50 perc edzés, majd Papp Évi mester jógás levezetése, délután pedig Karacs Attila és sensei Fekete Sándor tréningjein fejleszthettük tovább álló- és földharc tudásunkat 2x50 percben. Esténként változatos témakörökben merülhettünk el shihan Kluka József, shihan Kovács Attila és shihan Füvesi Sándor esti másfél órás edzésein. 

A délelőttök során oktatott soke Kelemen István 10. dan, shihan Kovács Attila 8. dan, shihan Ronen Elyahu 7. dan, shihan Seres Károly 6. dan, shihan Csicsmann Gábor 6. dan, shihan Kluka József 6. dan, shihan Füvesi Sándor 6. dan, sensei Lóki Sándor 4. dan, sensei Tatai Krisztián 4. dan, sensei Dr. Takács István 3. dan és sensei Márton András 3. dan. Mindenkinek köszönjük az oktatást!

 

A keddi napon, július 26-án tartottuk tisztségválasztó közgyűlésünket, amelyet 2020 év vége óta el kellett halasztanunk a pandémia miatt. Az elnökség alap összetételében jelentős változás nem történt. A vezetés aktuális tagjai:

Elnök, Dankollégium elnöke: Kelemen István
Elnökhelyettes, Technikai igazgató: Kovács Attila
Elnökhelyettes, Szövetségi kapitány: Seres Károly
Elnöki tanácsadó: Páll Tibor
Elnöki tanácsadó: Füvesi Sándor
Elnöki tanácsadó: Matykó József
Gazdasági vezető: Papp Éva
Titkár: Kisistók Réka
Eszközkezelő és nyilvántartás vezető: Ónodi István
Számvizsgáló Bizottság elnöke: Csicsmann Gábor
Etikai Bizottság elnöke: dr. Takács István
Oktatási Bizottság elnöke: Kluka József

A Számvizsgáló Bizottság tagjai: Kollerits Miklós és dr. Hegedűs Attila
Az Etikai Bizottság tagjai: Lóki Sándor és Kluka Borbála
Az Oktatási Bizottság tagjai: Tatai Krisztián és Szeifert Csaba

 

Szerdán és csütörtökön videófelvételek zajlottak egy új promóciós videó elkészítése céljából, amelyet szeptemberben már mindenki megtekinthet. Emellett négy igazán egyéni mély interjú is készült, melyekből az elsőt 1-2 héten belül már láthatjátok is Facebook oldalunkon és YouTube csatornánkon.

Csütörtökön soke Kelemen István 10. dan, iskolaalapítónk, Szövetségünk és a Dankollégium Elnöke 4. dan fokozatra léptette elő sensei Papp Évát, sensei Tóth Csabát, sensei Kubinyi Bélát, sensei Tatai Krisztiánt és sensei Szeifert Csabát. Mindannyian megérdemelten, több évtizedes Kelemen Ryu Ju Jitsu múlttal a hátuk mögött kapták meg a következő fokozatot.

Pénteken megtartottuk táborzáró bankettvacsoránkat, melynek részletesebb beszámolóját soke Kelemen Istvántól olvashatjátok egy korábbi cikkünkben - ezen a linken.

 

Végezetül pedig köszönetet szeretnénk mondani.

Köszönjük a VVSI Sport Hotel minden dolgozójának, hogy ismét biztosították számunkra a minőségi időtöltést és a kimerült testeknek a megfelelő feltöltekezést! :) Az étterem személyzete ebben az évben is, mint azt már megszokhattuk, fáradhatatlanul azon tevékenykedett, hogy minden kívánságunkat teljesítse.

Köszönjük a szponzortámogatást a 4iG Nyrt.-nek, a hazai informatikai és ICT piac egyik meghatározó vállalatcsoportjának. www.4ig.hu

Végül pedig köszönettel tartozunk egy magán-felajánlónak, aki támogatásnak köszönhetően 10 fő ingyenesen vehetett részt a táborban.

 

Reméljük, hogy mindenkinek ismét egy emlékezetes és tanulságos hetet sikerült szereznünk… Jövőre ugyanitt, ugyanekkor! OSU!

 

  ND73960 28 ki

 ND74025 67 kicsi

 ND74041 78 kicsi

 ND74044 79 kicsi

 ND74064 94 kicsi

 ND74105 113 kicsi

 ND74110 118 kicsi

 ND74169 159 kicsi

 ND74230 199 kicsi

 ND74192 175 kicsi

 ND74327 250 kicsi

 ND74352 269 kicsi

vlcsnap 2022 08 09 21h43m01s969 4

 ND74499 336 kicsi

 3PR0190 xx kicsi fotó: Gaál-Kis Zoltán

  ND74399 295 kicsi

 ND74420 304 kicsi

 ND74389 290 kicsi

 ND74390 291 kicsi

 ND74517 345 kicsi

 ND74575 377 kicsi

 ND74594 389 kicsi

 ND74607 401 kicsi

  ND74713 417 kicsi

A képekért köszönet shihan Füvesi Sándornak! 

 

Keresés