Sensei Killer László temetése

Sensei Killer László a Zalahalápi dojo-t vezette és Sáskán lakott. Temetése
is itt volt október 12-én. A helyi templomban misét rendeztek emlékére, majd
13 órakor kezdődött temetése. Több százan kísérték utolsó útjára, köztük
Szövetségünk képviselői, rokonok, a család barátai, tanítványai, ismerősök,
edzőtársak más ju jitsu szervezetektől is.

 jjkl121012 n

Killer Laci egykor a Központi dojo vezető instruktora volt, gyakorlatilag
a második ember a Szövetségben. Ő volt az első, aki levizsgázott fekete öv
fokozatra. Technikai Igazgatónk, shihan Kovács Attila nála kezdte a ju jitsu
tanulmányait. Erős volt, gyors, technikás, sokunkat elvert a kyu vizsgáinkon.

 jjkl121012 n2

Nem kétséges, hogy amennyiben nem hagyja el a Szövetségünket, ma is előttünk
járna, 7.-8. dannal valószínűleg most is a második ember lenne. De másfél-két
évtizedig külön úton, tőlünk függetlenül folytatta ju jitsu tanulmányait.

 jjkl121012 n

2008 decemberben a Közgyűlésen kérte visszavételét a Szövetségünkbe, amit
természetesen egyhangúlag támogattunk. Kelemen mester elismerte a máshol
szerzett 2. dan fokozatát, így ezt a Szövetségben is megtarthatta, nem
kellett honosítania.

 jjkl121012 n

Ugyanakkor meg kell, hogy jegyezzük, az a Laci, aki visszajött, már másik
Laci volt, mint aki elment. Úgy éreztük, hogy megtört, lélekben és testben
is megtörten jött vissza. Segítettük, ahogy tudtuk, ez némileg javított is,
legalábbis úgy éreztük, de egyértelműen egy másik Killer Laci volt már.

 jjkl121012 n

Kemény munkával, a nehézségeket legyőzve vezette a Zalahalápi dojo-t, a
tanítványai szerették, ez a szeretet megnyilvánult a temetésen is. A dojo
részt vesz a tatami kihelyezési programunkban, remélhetőleg ez is segít
abban, hogy a dojo fennmaradjon, az edzéseket továbbra is tartani lehessen.

 jjkl121012 n

Természetesen egyéb szükséges segítséget is megad a Szövetségünk a dojo-nak
csakúgy, mint a családnak. Lacinak két kicsi gyermeke van, felesége Viola
nélküle neveli tovább őket. Erőnkhöz mérten természetesen a családot is
segítjük, némileg enyhítve hihetetlen fájdalmukon.

 jjkl121012 n

Úgy tűnik, hogy a család barátai, a helyi Önkormányzat és a ju jitsu közösség
össze tud fogni felesége és gyermekei megsegítésére. Példamutató összefogás,
melynek mi is a tagjai leszünk.

 jjkl121012 n

Szövetségünk egy újabb tagja ment el, de a Szövetség, a Ryu összetart, Laci
családja érezheti, hogy Ő e nagyobb közösség megbecsült tagja volt és marad.
Tulajdonképpen ez a Ryu egyik legfontosabb feladata.

Kedves Laci! Nyugodj békében!

 jjkl121012 n

Keresés