Hírek - 2012 hírei


Vizsga Hódmezővásárhelyen
2012-06-27 22:00:00
Sensei Füvesi Sándor a Hódmezővásárhelyi és az Orosházi dojo-ban oktatja a ju jitsu-t. A tanítványai másfél-két évente vizsgáznak az újabb övfokozatra. Hatuknak most jött el az idő a 6. kyu-s vizsgára. A korábbiakban már megszokott igen magas színvonalú vizsgát láthattunk most is.
Hatan vizsgáztak 6. kyu-ra
Füvesi sensei egyszerre viszonylag kevés tanítvánnyal foglalkozik, őket nagyon alaposan és magas színvonalon oktatja, illetve készíti fel a vizsgára. Körülbelül egy hónappal a vizsga előtt házi vizsgát is tart, melyen egyrészt kiderül, hogy a tanítvány képes lehet-e a majd a vizsgát teljesíteni, másrészt meghatározzák, melyek azok a területetek, melyeken javítani, fejlődni kell a hátralévő időszakban. A házi vizsgán hatan kapták meg az engedélyt, hogy ma a Magyar Ju Jitsu Szövetség szabályzata alapján 6. kyu (fehér öv sárga csíkkal) vizsgát tegyenek a Szövetség elnöke, shihan Berkes László előtt.
Bázis gyakorlatok
Másfél év kemény felkészülés után vizsgázott tehát ma Zubánics János és fia Zubánics Zsolt, illetve Vígh István Attila, Kun Zsolt, Molnár Zsolt, valamint az Orosházi dojo-ból Dér Tamás. A helyzet nagyon hasonlított a fél évvel ezelőtti orosházi vizsgára mikor szintén hatan vizsgáztak, zömmel az Orosházi dojo-ból, de volt vizsgázó Hódmezővásárhelyről is. Csakúgy, mint akkor, most is megtisztelték jelenlétükkel a vizsgát a Hódmezővásárhelyi dojo mesterei: sensei Földházi Márta, sensei Galisz Péter és sensei Török Róbert.
Egységesség
A vizsga mind a négy részében kiemelkedőt nyújtottak a vizsgázók: atemi waza (bázis: ütések, blokkok, rúgások), az ukemi waza (gurulások és esések), a ju jitsu waza (a 6. kyu-ban előírt 10 technika bemutatása), valamint az erőnlét (25 fekvőtámasz, felülés, guggolós rúgás) területén is az elvárhatót messze meghaladóan teljesítettek, a vizsga mindenkinek sikerült. Annak ellenére, hogy a legfiatalabb és a legkevésbé fiatal vizsgázó életkora között három és fél évtized volt a különbség, szembetűnő volt az egységesség, az azonos dinamika, intenzitás, habitus és magas technikai színvonal.
A vizsgázókat felkészítette és a vizsgát vezényelte sensei Füvesi Sándor
Gratulálunk a sikeres vizsgákhoz a vizsgázóknak valamint a felkészítőknek! Különleges és egyéni edzésmunka folyik Füvesi sensei dojo-iban. A sensei legendás háromórás edzési megedzenek mindenkit, aki bírja, végigcsinálja és megmarad a dojo-ban, éveken keresztül edz. Nemegyszer látható változásokkal is jár a fejlődési folyamat, nem egy tanítványnak alakult már át a teste, az izomzata. A dojo igen erős bástyája a Szövetségnek, a mesterek és tanítványok emelik a Szövetség szakmai színvonalát, munkájukra továbbra is folyamatosan számítunk! Füvesi sensei a Szövetség elnökhelyettese, így nem csak a szakmai munkában, de a társadalmi szervezet irányításában is komoly szerepet vállal.
Eséstechnika
10 technikát kell bemutatni a 6. kyu-s vizsgán
Erőnlét
Diploma átadás
Csoportkép a vizsga után



























