Kelemen Ryu bemutató a TEK gálán - 2019.11.16.

Nagy megtiszteltetésben részesültünk az idei TEK Küzdősport- és Budo Gálán, ugyanis ezúttal - a több éves helytállásnak köszönhetően - a Magyar Ju Jitsu Szövetség volt a gálaműsor egyetlen meghívott civil bemutató csapata, méghozzá két alkalommal is felállhattunk a tatamira. Az első bemutatót igazán különlegessé tette, hogy élőben, a Japándob Egyesület 10 taiko dobosa kísérte végig. A második felvonás egy egyedi, UV fénnyel megvilágított páros bo-küzdelemmel indult. Akadt tehát bőven újdonság azok számára is, akik több éve követik nyomon TEK bemutatóinkat.

A Gálát megelőző hosszas felkészülési folyamatot shihan Seres Károly 6. dan irányította és fogta össze. A fellépők az ország minden tájáról érkezve egy csapatként álltak fel a nézőközönség elé. Mindig hatalmas élmény a Kelemen Ryu színeiben szerepelni, a színfalak mögött már bemelegítés közben érezhető a mindenkit átfogó energia. A tatamira lépve mindenki csak arra az 5-6 technikára fókuszál, amit fáradhatatlanul gyakorolt, hogy tökéletesítse és a legjobb formáját hozza abban az egy percben. Óriási feltöltődést ad egy ilyen bemutatón való részvétel, és örömmel tölt el, amikor a kemény munka eredményeképp minden kocka összeáll egy kerek egésszé.

A nézők egy rendkívül színes, összetett bemutatót láthattak, amelyben szerepet kapott a közelharc, a különböző eszközökkel – hanboval és kötéllel – végzett technikák, női önvédelem, syllabus, botvívás és töréstechnika is. Ismét sikerült bizonyítanunk, miért hívjuk méltán a működő önvédelmi rendszernek a Kelemen Ryu Ju Jitsu-t.

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki idejét és energiáját önzetlenül rászánta, hogy ezek a bemutatók megvalósulhassanak. Mindenki nagyon büszke lehet magára, a csapatra és iskolánkra, a Kelemen Ryu-ra.

A bemutatón részt vett:
Szui Ryú Dojo: shihan Seres Károly 6. dan, sensei Kisistók Réka 2. dan és senpai Krumesz Emil 1. kyu
Hódmezővásárhely: shihan Füvesi Sándor 6. dan
Kaposvár: sensei Lóki Sándor 4. dan és senpai Horváth Kornél 1. kyu
Debrecen: sensei Kubinyi Béla 3. dan és Kubinyi Anna
Szentendre: sensei Tatai Krisztián 3. dan és Putz Balázs
Sityu-Team Dojo: sensei Kiss Dávid 3. dan
Kiskunhalas: sensei Ambrus Péter 2. dan és sensei Kudliman Ferenc 1. dan
Sopron: sensei Döngölő Róbert 1. dan és Jancsó Krisztián
Nagykanizsa: senpai Varga György 2. kyu, Varró Attila és Szokol Péter

OSU

75252840 2586033378157473 2757834934969171968 n

73539261 541575973242855 2736690037876850688 n

76971314 3497323920277822 2628844104858992640 n

70578065 577963613033182 3781586470674890752 n

75418981 527135571202125 1544513378293121024 n

75550511 641186423080724 4944846339520331776 n

74841099 1915680271911826 7368446481428119552 n

75233741 1596930313782119 3436977274304331776 n

78171633 2869393066406752 7723566540808781824 n

 

Keresés